Szubjektív képem van. Egyéniség vagyok, avagy nárcisztikus, vagy „csak” művész, esetleg filozófus?

Mennyire lehetek szubjektív? Nos, én – akár súlyosan sérült ember - nagyon is! Hihetem, hogy én vagyok a világ közepe. Tudományos szempontból bár ez utóbbi kijelentés (én vagyok a világ közepe: az van, amit látok) teljesen kilőve, ez „csak” az én szubjektivitásom – ilyen értelemben nincs is semmi gond. (Az megint más kérdés, hogy a quantumfizika már felismerte, hogy bizonyos, atomon belül zajló folyamatokat megfigyelő tevékenység közben pont a fordítottja az igaz, tehát a megfigyelés tárgya a megfigyelőtől függ... ezt persze megfelelő elmeállapotú emberek esetében igaz és erre még kitérünk).

Ha azonban „szubjektivitásom” oly naggyá válik, hogy kárt teszek a környezetemben és valami csoda folytán eljutok a pszichoanalízishez (egyáltalán: egy pszichiáterhez) az mit kezd majd velem?

(Lásd:“A világnézet egy intellektuális konstrukció, mely létünk minden problémáját egy fölérendelt feltevésbõl kiindulva egységesen oldja meg, amelyben ennélfogva semmiféle kérdés sem marad válasz nélkül”.2 A definícióhoz Freud azonnal hozzáteszi, hogy ha így állnak a dolgok, akkor a pszichoanalízis “teljességgel alkalmatlan külön világnézet kialakítására”,3 következésképpen “csatlakoznia kell a tudományos világnézethez”

ÉS: "Találhatunk azonban olyan árulkodó nyomokat, amelyek szerint Freud maga sem igazán hitt ebben a felfogásban, és a lelke mélyén túllépett a “tudományos világnézeten”, akkor is, ha ennek koherens megfogalmazására sose kerített sort. Talán maga sem tudta, hogy ez a lépés hová vezet, sõt olykor úgy sejtette, hogy egy ilyen út explicit vállalása valahova visszafele egy prekarteziánus állapotba, a misztikum sötétjébe vinné diszciplínáját. A nem tudományos világnézetek, a vallás, a mûvészet és a filozófia, melyek a szubjektív-transzcendens totalizálás elvét képviselik, az ember világhoz való viszonyában léteznek, “de jogosulatlan és nagymértékben célszerûtlen volna megengednünk ezen igények érvényesülését a megismerés területén”.5 Különös azonban az indok, amit ezután olvashatunk: “Ezáltal ugyanis megnyitnánk azokat az utakat, amelyek a pszichózis — legyen az egyéni vagy tömegpszichózis — birodalmába vezetnek”

Bókay Antal: PSZICHOANALÍZIS A VILÁGNÉZET UTÁN)

Akkor most MI van az egyéniséggel? Meddig terjed az? Hú, de sok kérdés tolul föl hirtelen! Súlyos, etikai kérdések ezek. Mi több: alapvető kérdés a valós életben.

Persze Juliska néni (sőt, te sem, én sem!) nem úgy megy/megyünk le a piacra bevásárolni, hogy ezen törjük a fejünket.

Vissza, vissza! azonban, mert előre rohantam.

Szóval:

1., Kinek van igaza?

Egy ismerősöm (valami filozófust idézve ezzel) egykor kijelentette: mi mind-mind igazság-morzsákkal rendelkezünk. Szóval mindenkinek van SAJÁT igaza. Ez elég sok kellemetlenségre ad okot (lásd: szomszédokkal való küzdelem pl).

Csoportos igazság: politikai, vallási, egyéb okok miatt KÖZÖS igazunk van. Ez is elég véres: lásd vallásháborúk, etc.

2., Van-e igazság?

Van-e egyáltalán közös tapasztalat (a „tudományos”, ami nem szubjektív)? Ha van, mi az? Fontos-e az egyén(i látásmód)? Nem kéne inkább mindent befogadni? Van-e erre egyáltalán lehetőség?

3., Miért fontos az, hogy egyáltalán van-e igazság, nincs-e és ha van: kinek van igaza?

Mondom a köröket: én magamban (két agyfélteke és a szívem) – párkapcsolataim, szeretet-kapcsolataim – tágabb család, szomszédok, ismerősök, kollégák – az egész utca, város, ország, ahol felnőttem, élek – a bolygó, a természet, az univerzum.

Talán nincs benne minden, de mindezekben a „kategóriákban” létezünk.

Elég bonyolult ügy...

4., Ha nem az „igazam van” pontból indulok ki.... akkor mi lehet még fontos?

Ezt itt nem fejtem ki bővebben, elég az hozzá: az a fontos (és hasznos) hogy ne ártsunk senkinek.

Ez az én nézőpontom (úgy, hogy igenis, már ártottam én is).

És itt blogunk fő témájához érkeztünk:

MIÉRT FONTOS, HOGY FELISMERJÜK AZ ÁRTÓ ELEMEKET ÉLETÜNKBEN?

Ez itt nem gyűlöletkeltés az ártó elemekkel szemben (külső/belső ellenség) hanem röpirat, ami felhívja a figyelmet arra, hogy vegyük észre, hogy kik vagyunk, mik motiválnak, kik vannak ránk hatással!

Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy egy nagyon alattomosan terjedő jelenségre hívjam fel a figyelmet. Ha a modern társadalolomban, az EU-ban, vagy az USA-ban élsz, illetőleg a meszi keleten, vagy például Afrikában a „civilizált” társadalmakat szolgálod;

ha nő, vagy férfi vagy, aki valamilyen szinten egyoldalúan szolgálsz és nem szent embereket, vagy ügyeket és az energiád napról-napra fogy,

NA, az a paraziták miatt van.

Az egyik leg-nem-feltűnőbb parazita a nárcisztikus....

FIGYELEM! Nem szabad gyűlölni a parazitát! Az csak van, létezik. Az neked rossz, ha gyűlölöd. Fel kell ismerni! Az jobb! Tudatosabb!

Azonkívül arra kell rájönni, hogy TE, tisztelt Olvasó, MIÉRT szolgálod őt?

Na, ez a belső ellenség!

Ez a nárcisztikus áldozat!

Keressük EGYÜTT a megoldásokat!

Fotó:

Flirting with disaster/Marya/Piqs.de